"Van egy álmom" - nekem is...

„Van egy álmom” -  nekem is…bizony van!

Van egy álmom - így kezdte híres és sokat idézett beszédét Martin Luther King a Nobel-békedíjas amerikai polgárjogi harcos. Tudom eléggé elcsépelt dolog így kezdeni egy írást, de különösen így év vége táján, az új évre és a jövőre vonatkozóan miért is ne lehetne, (sőt biztos van bárkinek) akár nekem is egy álmom.

Nem világot rengető vagy az egész országra vonatkozó nagy álmokat kergetek - nem mondom, álmaimban néha szerepelnek az egész országunkat érintő kívánságok is -  most csak a saját belső, kis magánálmomra gondolok.

Manapság gyakran hallom ezt a mondatot, valakinek nagy az egója. Nem tetszik nekem ez a kifejezés, de most mégis azt mondom, bizonyára nekem is nagy az egóm, mert nem arra gondolok álomként elsősorban, hogy mit szeretnék a szeretteim számára, hanem a saját „van egy álmom” kívánság visszhangzik folyamatosan a gondolataimban.

„Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!

Ezt üzeni Váci Mihály. Az én álmom egy látszólag egyszerű álom, de az én világomban egy nagy – nagy álom. Azzá vált, naggyá, hatalmassá.  Hogy mi az álmom? Nem nehéz kitalálni. Munkát szeretnék! Nem, nem szeretnék, munkát akarok!”

Rögtön el is mondhatom, miért a saját álmom az első és miért nem a szokásos módon először a szeretteim számára álmodom valami jót és nagyot. Ez végtelenül egyszerű, ha az én álmom teljesül, akkor azzal a lehetőséggel, azt megragadva és kamatoztatva tudok a szeretteimnek igazi segítséget és támaszt nyújtani az álmaik megvalósításához.

Nagyon egyszerű dolgokat most nem sorolnék az álom részeként, vagyis nem írom le, hogy mennyire szeretném zökkenőmentesen, lazán intézni a megszokott, a hétköznapi élet menetével járó dolgokat.

Inkább nagyobbakat álmodom. Szeretném aggódás és számolgatás nélkül csak úgy karba tett kézzel lesni, hogy hogyan érnek el sikereket a gyermekeim, mert bármiben tudok nekik segíteni, amit csak kitalálok, mert biztosítom nekik a feltételeket, hogy könnyedén haladjanak. Olyan segítségekre gondolok, miket az én fiatalságomban egy szülő a szeretet természetességével, automatikusan tudott nyújtani, sőt ha a nyakas gyermek önérzeteskedett még kicsit rá is erőltette. Tisztességes zsebpénz /nem a hétköznapok költségeiről beszélek, mert, hogy én tartom el, az egy diák esetében normális.(lenne)/ Amennyiben létezik tandíj, gond nélkül tudnám fizetni. Igazán jó ruhákban járhatna, nem a kínai áruház választékában vagy a piacon kéne keresgélni. Szeretném úgy ünnepelni a születés és névnapokat ,  a karácsonyt, a húsvétot, a szilvesztert, az új évet, ahogyan azt gyerekkoromban a szüleim tehették  velünk. Én is izgatottan szeretnék állni a háttérben és lesni a hatást, ahogy az ünnepelt kibontja a meglepetés ajándékot. Szeretnék titokban örömkönnyeket elmorzsolni a szemem sarkában, ahogy azt apámtól láttam. Búcsúzáskor szeretnék szemérmesen valami kis diszkrét borítékot csúsztatni a szórakozni vágyó csemete zsebébe.

Szeretnék majd a még nem létező unokáimnak összevásárolni mindenféle haszontalan játékot és finomságot.

Végezetül pedig azért még itt vagyok én is. Néha azért még jól esne kirittyenteni magam, időnként valami jó mókára beállítani a barátaimhoz, megnézni néhány jó darabot a színházakban, aztán jöhetne még valami jó kis buli, táncos mulatság  - pont, mint régen. Megsúgom, hogy a görögországi álomutazást sem hagynánk ki a kedves párommal.

Hát, szóval csak így…! Így szoktam álmodozni, ha már álmok, hát legyenek nagyok.

Váci Mihály- Még nem elég!

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

A rév, meg a vám...

Napok óta több helyen beszédtéma volt, mondhatnám már "lerágott csont", mint téma a rezsi csökkentése.

Sajnos több szemszögből nézve sem igazán komoly segítség. Maga a felvetés, "csökkentjük a rezsit 10 százalékkal" már hangzásában is remek csapda,demagógia, mert elsőre mindenki ráharap, hiszen - hurrá, de jó, 10 %-kal kevesebbet fizetünk - . Ez így önmagában még nem sokat jelent, pláne annak fényében, hogy sokak telefonáltak már a különböző tévé adásokba, és a szolgáltatókhoz is, hogy hiába számolnak, nem jön ki a 10%.

Ha ki is jönne a 10%, de nem jön ki, akkor mondjuk egy 3000,-Ft-os számla ezután 2.700,-Ft lesz. Akinek eddig nehéz volt a 3000-et kifizetni, annak ezután ugyanúgy nehéz lesz a 2.700-at is kifizetni.

Az igazi segítség, az igazi rezsi csökkenés az lenne, ha a valós fogyasztás után fizetnénk és nem lenne a számlán az a sok sallang, amivel megtoldják, amitől ha van valakinek kedve végigbogarászni csak elborzadni lehet.

A rezsicsökkenés boldog lázában égve nehezebben vesszük észre, hogy közben szépen kúszik fel pl. a benzin ára, ami számtalan termék és minden olyan dolog drágulásával együtt jár, aminek bármi köze is lenne a benzinhez, pl. mert szállítani kell.

Aztán meg a közértben vásárlás közben vesszük észre, mikor már kezünkben van a megszokott termék, hogy  - "jé, az a szlovák vaj ma 15 forinttal drágább, mint hétfőn volt" -  így jártam ma délelőtt. Ezen kívül számtalan terméket tudnék felsorolni, aminek hétről hétre, hónapról hónapra emelkedik az ára. Kategorikusan figyelem, hogy hány olyan élelmiszer van, aminél a tavalyi árhoz képest már eljutottunk ahhoz a határhoz, hogy ennyiért már mától ezt nem vesszük meg. Gondolom mások is vannak így. Elég érdekes dolgot is megfigyeltem a  mi üzletünkben, sárga címkén nagy vastag fekete betűkkel ki van írva, hogy AKCIÓ!, de az akciós ár pár forinttal több is, mint a korábbi ár. Ez pl. számomra érthetetlen, de óriási trükk. (nem voltam rest, megnéztem itthon a pár nappal azelőtti blokkot és lám, jól emlékeztem)

Akkor visszatérve a 10%-kal csökkentett számlára, (ami a valóságban egyáltalán nem is 10%) a benzin, az élelmiszer, az utazási költségek és minden létező, a megélhetéshez általában használt cikk emelkedéséhez képest vajon végeredményként mit is jelent az a 10%?

Az igazi rezsicsökkenést az jelentené, ha a már fent említett valós fogyasztást fizetnénk és e mellett csökkenhetne a szolgáltatások ára. Mint tudjuk nálunk nagyon magasak a rezsi költségek más európai országok szolgáltatási költségeihez és persze főleg az ottani fizetésekhez viszonyítva. Természetesen ez lehetetlen, hiszen egyes szakemberek szerint már ez a 10% is komoly gondot okozhat a szolgáltatóknak is és egyes önkormányzatoknak is.

Akkor ez az egész a szinte csak formális rezsi csökkentés úgy a magánembernek, mint a szolgáltatóknak, és egyéb szinten is csak annyit jelent, hogy "amit nyerünk a réven, azt elvesztjük a vámon", tehát gyakorlatilag ugyanott vagyunk.

A következő választásig bezárólag számtalan hasonló ügyes kampányfogás vár még ránk, minden előzetes hatástanulmány elvégzése nélkül, csak úgy bele a vakvilágba. Arra jó, hogy első hangzásra elfogadhatónak, jónak tűnik, csak a végére érve, alig ér valamit.

Azt kéne megérteni, hogy a nehéz helyzetben lévő embereknek nem 10% rezsicsökkentés, nem akciós árak, nem segélyért közmunka és közmunka kell, hanem valóságos munka kell, munkahely kell és munkabér kell, megélhetés kell. Munka nélkül nincs munkahely. Mi maradt még ebben az országban valóságos munka, értéket előállító munka helyett, csak drága szolgáltatások, abból pedig nincs érték.

Figyeljünk oda és ne kapjuk be a mézesmadzagot, finom édes a méz, de hamar lekopik a madzagról.

Akik meg úgy gondolják, hogy minden tökéletes úgy, ahogy most van, csak egy - két mondást tudok idézni, "egyszer hopp, másszor kopp, kinek ma, kinek holnap, meg a korsó is csak addig jár a kútra..." Egyszerűbben szólva, bárki, bármikor kerülhet hirtelen olyan helyzetbe, amiről ma még fogalma sincs és úgy csinál, mintha nem létezne.

A sajtóról, a tájékoztatásról...

Évek óta hallgatom a különböző tévécsatornák hírműsorait, elemző műsorait és olvasom a különböző újságok cikkeit és erősen szembetűnik és bosszant az eredetileg „újságírói fogásként”, azaz olcsó, hatásvadászó eszközként használt úgynevezett csúsztatás. Többféle változata létezik, de igazán most nem is ezekre akartam kitérni.

A hírek és hírműsorok alapvető feladata az objektív tájékoztatás lenne, mégis ha megnézzük több csatorna közleményeit párhuzamosan, azt vesszük észre, hogy ugyanaz a történet többféle, apró, de értelmét, hangsúlyát tekintve mégis jelentős csúsztatásokkal lát napvilágot. Még ez sem akkora katasztrófa, bár a néző, hallgató, újságolvasó kicsit megzavarodik, egy idő után nem tudja, hogy az őt igazán érdeklő kérdésben nagyjából mi az igazság. A legnagyobb baj az, hogy a csúsztatás a politikai csatározások csúnya, éles fegyvere lett. Egy egyszerű mondatból, azaz hírből lehet ezzel a fegyverrel többféle álláspontot gyártani, közöttük aztán szépen elsiklik az igazság.

Valamikor a sajtó hőskorában komoly hangsúlyt fektettek a valóban objektív hírközlésre, a tájékoztatásra, ezen, sajnos már nagyon rég túlléptünk. Tévedés ne essék - nem az a baj, hogy vannak a sajtóban, a tájékoztatásban színek és szimbólumok, azaz lehet tudni, hogy melyik sajtóorgánum melyik politikai irányzat mellé csatlakozik. Az a visszatetsző, hogy nem a saját véleményét és elképzeléseit mondja el a nyilvánosság felhasználásával egyik irányzat tájékoztató gárdája sem, hanem arról szól minden, hogy ferdítve, csúsztatva idézgetik és (félre)magyarázzák a másik oldal nyilatkozatait, terveit, álláspontjait. Nem annak adnak hangot a sajtó segítségével, hogy mi hogyan csinálnánk, mit tervezünk, hanem mindig úgy kezdődik az ellenvélemény, hogy a másik fél mit tesz, mit nem tesz és az miért rossz. Ez lett a hírközlésből, a tájékoztatásból és ez a módszer nem segíti a hétköznapi embert véleményének kialakításában.

Ebben az országban igazán saját vélemény nincs, csak kritika van, negatív kritika, arról, hogy amit a másik csinál az rossz és miért az? (Ez már szinte a magánemberek körében is csak így van.) Talán sokkal egyszerűbb és célravezetőbb módszer lenne, ha mindegyik oldal még a nyilvánosságra kerülés előtt a saját elemzőivel végeztetné el egy adott kérdésben az alapos vizsgálatot, hogy mit írhat le egy lap, mennyit engedhet meg magának egy riporter, hogyan kell a hiteles tájékoztatás reményében jól tálalni egy eseményt. A szóvivők is sokszor csak azért vannak, hogy ne tájékoztassanak, hanem mosakodjanak, vádakra, félreértésekre reagáljanak és félretájékoztassanak.

Természetesen az olvasó, néző, hallgató ki van hegyezve a különböző botrányok (politikai, gazdasági, magánéleti) minél szaftosabb tálalására, mégsem szabadna alapos utánajárás, a történet hiteles felgöngyölítése nélkül légből kapott félmondatokból gyártott (rém)híreket terjeszteni. A végén úgyis mindig kiderül az igazság, legalább részben és akkor a hétköznapi ember elcsodálkozik, "jaaa,  ez így már egészen más, lassan érthetővé válik, másképp hangzik”.

A legfrissebb sok ember ingerküszöbét megmozgató szerecsenmosdatás és csúsztatás:

„Kocsis Máté visszautasította, hogy Bayer Zsolt írását összemossák a kormányzó párt véleményével. Ez az ügy szerinte nem arról szól, hogy Bayernek és a Fidesznek milyen a viszonya egymással, hanem arról,  hogy egy-egy ilyen durva, életellenes cselekmény milyen felháborodást vált ki a magyar emberekből. Kijelentette: a párt elnökét nem lehet azért felelőssé tenni, hogy a Fidesz egyik tagja - adott esetben újságírói minőségében - leírja véleményét. Kocsis Máté szerint erősen demagóg lenne, ha valaki ezt állítaná.”-(Kocsis Máté honlapjáról)

Akkor mit is magyarázgat itt Kocsis Máté? A nagy szerecsenmosdatásban akaratlanul pont az mondja ki, hogy éppen a fentiek miatt kellett volna világosan elhatárolódni a Fidesznek Bayer Zsolttól és az írásától.

Íme a tökéletes csúsztatás, az újságíró csúsztatása a saját írásáról, szintén Kocsis Mátétól.

„Bayer írásában a szigethalmi esetre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. () Állatok meg ne legyenek. () Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását.

A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott keddi írásában Bayer. (Kocsis Máté honlapjáról)

Felteszem a kérdést: Meddig mehet el a vélemény nyilvánításban, és milyen eszközökkel, szavakkal a nyilvánosság előtt egy újságíró? Mentség-e bármire is az, hogy valaki barátként a kormány, a kormányfő köreibe tartozik?

Magyarnak lenni, Magyarországon 2013-ban...

Első nekibuzdulásra úgy tűnik, milyen egyszerű megfogalmazni a kézenfekvőt, vagyis azt, hogy milyen ma, azaz 2013-ban magyarnak lenni Magyarországon. Lehet, hogy nem is egyszerű, nem is kézenfekvő, nem is olyan természetes?

Nézzük először, hogy ez a kérdés bármilyen hivatalos okmány kitöltése során mit is jelent.

A legszemélyesebb kérdések után jönnek az általános kérdések, hol születtem, természetesen, Magyarországon. Állampolgárságom, magyar. Anyanyelvem, az is magyar. A mai Magyarország területén születtem, itt élek, magyar nyelven beszélek, azaz magyar az anyanyelvem, tehát magyar vagyok. Ugye milyen egyszerű ez, simán egyszerűen, megszokott hétköznapi fogalomként, magyar vagyok.

Mégsem ilyen egyszerű, mert olvasom pl. a sajtóban és hallom a tévében, hogy "mi magyarok", aztán olvasok tovább, és érzékelem, hogy ez alatt a "mi magyarok" fogalom alatt, nem ám a Magyarországon élő összes magyar állampolgárt kell érteni. Ez valami változtatható kategória, mert ugyanez a két szó "mi magyarok", más helyen mást jelent.

Hát persze, hogy mást jelent, ezen csak én csodálkozom, de sajnos rá kell jönnöm, most többféle magyar van. Van "igazi" magyar, van "mély"magyar, van "ős"magyar és van sok csak olyan hétköznapi, átlagos magyar. Minden csak nézőpont kérdése. Van árpádsávos, kettős keresztes, van turulos, tarsolyos, sámános, és van csak olyan egyszerű állampolgáros magyar.

Nehéz ám a sokféle magyar között eligazodni.

Mikor még gyerekek voltunk, öcsém faggatta édesapánkat, akkor kicsit divat volt ez, hogy kik az őseink, pontosan honnan származunk. Apánk azt válaszolta, „fel lehetne kutatni fiam a családfát, érdekes dolgok jönnének elő, de én leegyszerűsítem a dolgot, én itt születtem, itt élek, itt dolgozom, ez a hazám, én magyar vagyok, a többi már nem érdekes.”

Tehát e szerint az öröklött egyszerű látásmód szerint elsősorban magyar vagyok. Számomra nincs is tovább, de hogy mégis van-e, azt tovább próbálom gondolni.

Azt könnyű észrevenni, hogy az első a politika, ami a magyarokat megosztja. Oszd meg és uralkodj! – buzdít a régi mondás.

A jelenleg uralkodó politikai széljárás szerint a 2/3-os többséget (nem matematikai értelemben) birtokló párt tagjai és szimpatizánsai alkotják a "mi magyarok", azaz, mi "a jó" magyarok fogalmát. A "jó" magyarnak most Alaptörvénye van, 1944-től 1989-ig nem ismeri el a magyar politikát, nem ismeri el a két időpont közötti kormányokat legitimnek. A jó magyar számára minden nemzeti, az öntudata is, boldogan lubickol az unortodox gazdaságpolitika vívmányaiban, elutasítja az Unió törekvéseit, kipaterolja, majd visszahívja az IMF-et, Horthy szobrokat avat, újratemetni szeretne, máshol, Wass Albertet és Nyírőt olvas. József Attila és Károlyi Mihály szobrát elviteti a parlament környékéről is és eltűri a rasszizmust és az antiszemitizmust.

Ettől kissé még jobbra tekintve is észlelhetünk "jó magyarakat", sőt talán "még jobb magyarokat", ők még sokkal nemzetiebbek, és megengedik maguknak, a parlamentben is a nyílt, szemérmetlen rasszizmust és antiszemitizmust, sőt néha nem átallanak náci nézeteket hangoztatni. Itt aztán van árpádsáv, kettős kereszt és ökölrázás, hogy majd egyszer, jaj mindenkinek, aki…

A jelenleg ellenzéki oldalon politizáló "mi magyarok" - bár ők nem szokták ennyire kisajátítani a kifejezést - között is van több fokozat. Voltak a "nagyon, nagyon rossz magyarok", a „komcsik”. (akik ugyan nem léteztek, de ez senkit nem zavar) Aztán vannak a "nagyon nagyon rossz magyarok maradékai", azaz a rendszerváltás után is érvényesülő "szocik". Aztán jön a legsúlyosabb, a főbűnösök kategóriája, ők a "libsik", na ők vörös posztók - bár nem vörösek - és ezért mindenért ők a hibásak, rájuk minden szitok elfér.

Aztán vannak még a nagyon egyszerű magyarok, a "maradék mi magyarok", akiknek a feje felett, a hátán és a kárára történik minden, akik  mindennek megisszák a levét.

Ugye mi mindenre képes az oszd meg és uralkodj politika elve?

Én csak szeretnék egyszerűen József Attila értelmezésében magyar lenni.

"Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.

.........................................................

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés."

1936. június

1936-ban írta József Attila ezt a verset és az azóta eltelt hosszú idő sem volt elég közös dolgaink rendezésére, nekünk, magyaroknak.

Sajnos Magyarországon az utóbbi években nagyon megerősödött és tért hódított a rasszizmus és mellette ezt még súlyosbítva szorosan hozzá kapcsolódva az antiszemitizmus. Mindkét jelenség egyformán és egyszerre sújtja a zsidó származású honfitársainkat. Ezért nem hagyhatom ki a magyarnak lenni kérdéskörből.

Előrebocsájtom, hogy nem szeretném, ha bárki, zsidó származású, zsidó identitású vagy zsidó vallású ember félreértené, mert csak egy, az egész magyarságot érintő kérdéskör részeként írom, amit írok és az egymáshoz közelítő szándék szempontjából.

Abból szeretnék kiindulni, hogy az én szemszögemből nézve, - amit már le is írtam korábban - a Magyarország területén élő emberek elsősorban magyarok.

Lehet, - és ezt meg is értem, bár sokszor nem értem miért hangsúlyos - hogy vannak olyan zsidó emberek, akik (az igazi zsidó vallási hagyományok szerint élnek) a zsidóságukat tartják fontosabbnak. A zsidók esetében ők kétféle módon is, a rassz és a vallás szerint is tartoznak valahová, de az egyszerűség és a béke kedvéért szerintem ők is magyarként elsősorban magyarok. Ha nem így van, azt nyilván én nem értem, de ez lényegtelen.

Tehát maradok a vezérgondolatomnál, vagyis az általam elfogadott magyarság meghatározást tekintve a rassz nem számít, így a zsidóság esetében sem. Végtelenül egyszerű, valamennyien magyarok vagyunk.

Számomra a további kérdés is egyszerű, amennyiben képesek vagyunk elfogadni azt, hogy a vallás magánügy. Miért is kéne megkülönböztetni valakit a vallása, a hite miatt? Szerintem, az hogy a maga belső világában, a lelkében valaki miben hisz, kit vagy mit tekint útmutatónak, kinek vagy minek a létezése tudja megnyugtatni, kétségei közt vigaszt és támaszt jelenteni, ez nagyon belülről fakadó érzés, nagyon is magánügy. Akkor tehát, hol is a probléma a zsidó emberekkel, miért él a társadalomban ez a megkülönböztetés?

Sajnos ez nem ilyen egyszerű, mert a történelem, a múlt súlyos teherként és bűnként hordozza magával a fasizmust, a II. világháború alatt a náci eszmék útmutatása alapján történt népirtást, a holokausztot a zsidóság (és más népcsoportok és csoportok) ellen elkövetett rémtetteket.

Történelmi tény és közel 70 éve tudjuk, hogy mi történt a náci koncentrációs táborokban, történészek és más tudósok 70 éve kutatják a történteket, gyűjtik a dokumentumokat. A helyszíneken és emlékmúzeumokban, levéltárakban lehet megtekinteni a holokauszt bizonyítékait. Azt is tudjuk, hogy nemzetközi törvény szerint a háborús bűnök, a holokauszt során elkövetett emberiség ellenes bűnök nem évülnek el, ameddig ilyen bűnösök előkerülnek, a tetteiket vállalniuk kell és bíróság által elítélhetők.

Nagyon nehéz elfogadni és megérteni, hogy 70 év után, a XXI. században, Magyarországon mégis létezhet olyan csoportosulás, (a demokrácia nevében, milyen álságos ebben az esetben) sőt olyan parlamenti párt, akik mindennek tudatában ordas eszméket vallanak, az egykori nácikhoz hasonlóan gyűlölik a zsidókat. A magyar országgyűlés előtt elhangozhatnak olyan beszédek, amik az egykori zsidógyűlölet mai feléledését, elharapózását jelentik. Ott a parlamentben a többi párt képviselői közül alig tiltakozik valaki, nem vonul ki senki és a hivatalos kormány nem határolódik el nagyon határozottan a náci eszméktől, az ilyen beszédektől..

A közéletben, a sajtóban és a mindennapi kommunikációban is csak így nevezik a szégyenletes jelenséget, "zsidózás".

Akkor, hogy is van ez? A lehető legrosszabbul!

Miért nem lehet egyszerűn úgy tekinteni, hogy valamennyien magyarok vagyunk, Magyarországon élő magyar emberek, magyar állampolgárok, többi meg mindenkinek a magánügye? Jó kérdés, költői kérdés.

Nem írtam még a cigánykérdésről. Orbán Viktor látszólag fontosnak tartja az úgynevezett romaprogramot. Sőt nem csak program van, hanem ellenőrző bizottság is melynek több kormánytaggal együtt Ő maga is tagja. A bizottság negyedévenként ellenőrizni fogja, hogy hol tart a program.

„Tudatosítani kell, hogy nem lehet bűnözésből és segélyből jól megélni” - hangsúlyozta egyik beszédében a miniszterelnök, a szegény romák helyzetére célozva. Ez a mondat felháborító és sértő, sőt kirekesztő, mert úgy hangzott a miniszterelnök szájából, általánosításként, mintha minden cigány bűnöző és segélyből élő lenne, hiszen romaprogramról beszélt.

Hát ez itt a baj, az általánosítás, de látjuk, van kitől példát venni. Ezzel a mondattal nagyon sok embert sértett meg és vonta kétségbe meggondolatlanul a tisztességét azoknak is, akik dolgoznak és azoknak is, akiknek még az agyában sem fordult meg bűnös gondolat, nem lehetnek bűnözők.

A miniszterelnökünk nyilvánosan, hivatalos bejelentés alkalmával bélyegezte meg az ország lakosságának egy részét. Ez a cigány - magyar, vagy magyar - cigány kérdés.

A cigány egy rassz, a cigánykérdés etnikai kérdés, de csak akkor, ha azt csinálnak belőle. Az elmúlt 20 évben sok más problémával együtt felerősödött a rasszizmus a cigányokkal szemben is.

Aki a rendszerváltás előtti időkben már felnőtt volt és dolgozott pl. gyárban, az nyilván emlékszik, hogy a cigányok dolgoztak és beilleszkedtek a munkahelyükön, betanított munkásként, segédmunkásként, bármilyen munkát is végeztek, de dolgoztak. A rendszerváltás utáni időkben, kihúzták alóluk is a munkahelyeket, megszüntették a gyárakat. Azóta van úgynevezett roma kérdés, korábban sokkal természetesebb módon éltünk együtt a cigányokkal, mint embertársakkal.

Magyarországot, mint földrajzi helyet és hazát tekintve, az embereket pedig lakosságnak tekintve a cigányok is először magyarok, aztán etnikai szemszögből cigányok.

Magyarország miniszterelnöke miden magyar állampolgár miniszterelnöke megkülönböztetés nélkül. Ha szükségét érzi, hát lesz roma program, de nem elsősorban roma program kell, nem közmunka program kell, hanem munka kell és munkahelyek kellenek, hogy minden munkanélkülinek munkája lehessen és persze megosztottság nélküli, magyar és magyar közötti békés egymás mellett élés kellene.

Annyi nehézség, gond, megoldatlan probléma van ebben az országban, nem értem miért kell még az emberek megkülönböztetésével tetézni a gazdasági, megélhetési, politikai egyenlőtlenségeket.