A választáshoz...

 

"Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!"

Amit ezzel az írással üzenni szeretnék az igazán a végére fog kiderülni és nem is biztos, hogy át tudom adni a gondolataimat.

Életünk minőségének egy ritkán boncolgatott részéről próbálok szólni, arról, ami belül van, ami emberré, felelős, lelkiismeretes, tisztességes emberré teszi az embert, a szellemiségről, azokról az apró megnyilvánulásokról, ami azt jelzi, talán még van lelkünk is.
Ahogy figyelem az embereket, egyes ismerős és kevésbé ismerős emberek változásait, akár a személyes, akár itt a virtuális térben, régóta tudom, hogy baj van körülöttünk, nagyon eldurvultunk. Most, hogy néhány napja kicsit jobban kijárok a külvilágba többet megtapasztalok és észreveszek, mint az otthon védelméből. Amit látok és tapasztalok az elborzaszt.
Az emberek (és ebben nincs különbség gazdag és szegény, okos és buta között) csak azzal foglalkoznak, hogy hogyan ártsanak a másiknak, hogyan bosszantsák, hogyan tartsanak be neki, hogyan, mivel mószerolják, miért súgjanak össze a háta mögött, mi az amivel egy kis rosszat lehet mondani a másikról, hogyan lehet kifigurázni, figyelik a másikat, de csak azért, hogy sebezhető pontot találjanak rajta.
Természetesen vannak üdítő kivételek és éppen azért tűnnek ki annyira, mert olyan ritkán találkozni segítőkészséggel és empátiával, hogy ha előfordul, az már megható.
Csodálkozom ugyan ezen a jelenségen, de ha belegondolok érteni vélem, az emberek életkörülményei ma már olyan nehezek és kellemetlenek, hogy vagy folyamatosan küzdeni kényszerülnek vagy belefáradnak és feladják. Mindkét változat frusztrációt, kedélyvesztést, befelé fordulást eredményez és kifejleszti sajnos azt a sokakban megbúvó "rosszindulatot", hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Hogyan kapcsolódik ez a választásokhoz? Végtelenül egyszerűen.
Nem nagy dolog, de itt nálunk tagja leszek a választási bizottságnak, felkért a kormányváltók helyi képviselője. (csináltam én ezt több választás alkalmával Budapesten, így gondoltam, egyszerű lesz) Hát a fent említett megfigyeléseimből kiindulva nem lesz egyszerű.
Ilyenkor a bizottsági tagok a választással kapcsolatos teendőket megbeszélve oktatásban részesülnek és esküt tesznek. Ez rendben meg is történt most is.
Itt lép be a fent említett lélekromboló tényező a választási oktatásba is, vagyis elképzelt példákon keresztül felvilágosítást kaptunk arról is, hogy hogyan lehet, hogyan szoktak csalni. Hát, mit mondjak erre? Hol van a választás remélt tisztasága, ha már előtte biztosak vagyunk abban, hogy csalni fognak és erre is oktatást kell kapni a választást lebonyolítóknak?
Tehát a pártok képviselőit kioktatják arra, hogyan figyeljenek a lehetséges csalásokra, az önkormányzatok által kiválasztott dolgozókat pedig kioktatják arra, hogy hogyan figyeljenek minket és mit szabad nekünk, pedig mindent szabad.
A rendszerváltást követő választások alkalmával - volt egy pár - fel sem merült a csalás fogalma, hiszen örültünk a szabad választásoknak. Ma pedig már a kampány ideje alatt a valóságban is előfordulnak próbálkozások (fénymásolás) és a csalás észrevételére oktatnak, csak sajnos ebben is benne van a "ki, ki ellen" intelme.
Íme itt a méreg, a métely, ami beférkőzött az emberek közé, ami beszivárgott minden porcikájukba. Azok az emberek, akik a mindennapokban az utcán és boltban köszöntek nekem a kormányváltó párt képviselőjeként már nem köszönnek. Én pedig ugyanaz az ember maradtam.
Menjetek el szavazni, húzzátok azt az X-et jól meggondoltan a megfelelő helyre, mert ettől függ a jövő, a haza sorsa és a saját sorsunk, és az hogy az ember visszakaphassa az emberségét.


Kölcsey Ferenc: Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Mi fogott meg ebben az idézetben? Az hogy minden benne van!

A választás a hatás ideje, most követhetjük Kölcseynek azon intelmét, hogy HASS! A szavazatoddal hass! Ha változást remélsz, szeretnél, akarsz, akkor szavazz arra! A többi a jövő dolga, a változást óhajtók győzelme után lehet alkotni, gyarapítani, hogy a haza fényre derülhessen, és a sorsunk jobbra fordulhasson.

Mit értek az alatt, hogy jobb legyen, más legyen? Nem azt, hogy ki lesz a miniszterelnök, nem azt, hogy hogyan fog változni a kormányzó és ellenzékben lévő pártok viszonya, nem azt, hogy hogyan fognak átrendeződni a törvényeket hozó és azokat betartató réteg sorai, nem azt, hogy hogyan fogják másképp osztani a nagy javadalmakat, ez is nagyon fontos, de nem erre gondolok.

A minket hétköznapi embereket érintő egyszerű dolgokra gondolok. A szavazatodtól függ, hogy jobb lesz e az életünk, a miénk, mindenkié személy szerint, lesz e munkánk, lesz e normális jövedelmünk, lesz e jó iskolája a gyermekeinknek, unokáinknak...tudunk-e békességben, szorongás nélkül igazán emberhez méltó életet élni. Fel tudja-e számolni a jövő nemzedéke a szegénységet? Ez függ a szavazatodtól!

Ezért szavazz, kedves olvasó!

Örök kérdések...

2013. ápr. 24.

Azon gondolkoztam, hogy általában az embereknek miért kell mindig valami, valami hivatkozási alap, valami támpont, kapcsolódási pont, miért nem lehet, csak úgy egyszerűen élni és gondolkozni, tenni a dolgunkat a jelenben a magunk módján és bízni a jövőben, megpróbálni előkészíteni a jobb jövőt?

Miért kell sokaknak fogódzó, oda vagy visszacsatolás?

Miért kell hit, isten, biblia, filozófia, tanok, vagy a már megélt életért, a történésekért miért kell igazolást keresni, miért kell valahová visszamutatni, miért tart örökké a múlt hánytorgatása, miért kell midig valami múltbéli hiba, miért kell árpádsáv, kettős kereszt, Trianon, fasizmus, 56, "kommunizmus" Rákosi, Sztálin, szocializmus, kádárkorszak, bolsik - libsik, elmúltnyolcév? Miért kell mindig valami?

Miért nem lehet egyszerűen és nyíltan minden hivatkozás nélkül élni, úgy gondolkozni, hogy az ne másra mutogatás legyen, miért nem lehet csak egyszerűen meglátni a rosszat, és azzal az egyszerű igénnyel élni, hogy jobb, biztonságosabb, szilárdabb egzisztencián alapuló életet szeretnénk, és ezért akarunk küzdeni, mert ahogy most élünk, az nem jó.

Sokszor csak hüledezve hallgatom bármelyik oldalról a politikusokat, felteszik nekik a kérdést, amit  meg se hallanak, nem arra válaszolnak, hanem felteszik a lemezt, az elmúlt nyolc év alatt ez az ember, vagy az az ember, ez a párt vagy az a párt, ezt csinálta, azt csinálta, ezt mondta, azt mondta. Konkrét kérdésre konkrét választ szinte nem lehet hallani.

Már réges-régen nem hit és tan, és nem idea kérdése itt az egész, pusztán az életről, a létről, a megélhetésről van szó. Számomra ott kezd minden eszme és minden korszak elviselhetetlenné és elfogadhatatlanná, élhetetlenné válni, amikor valamilyen módon a szociális helyzet és maga az emberi élet, a mindennapok, a megélhetés minősége válik megkérdőjelezhetővé.

Azért elfogadhatatlan már a regnáló kormány működése, mert a közelmúlt történelmében soha ennyi borzalmas törvényt és sanyargató intézkedést nem hoztak a mindennapok emberei ellen, mint az elmúlt három évben. Nem a politika számít, az számít, hogy az emberek éheznek, fáznak, kikapcsolják a villanyt, kilakoltatják őket, elviszi az eddig felépített életüket a sok tartozás.

Az állam és - az állam elvi támogatásával, egyetértésével - a szolgáltatók fordítva ülnek a lovon. Munkanélküliség van, nincs munka, a szociális rendszer pedig olyan, hogy tömegével vannak ellátatlan emberek. A semmiből, a nulla forint jövedelemből, bármennyire zsarolnak és fenyegetnek szankciókkal bárkit is, akkor sem tud fizetni. A semmiből nem lehet követelést teljesíteni, csak még jobban eladósodni, és élni pedig kell.

A legkegyetlenebb rendszer az, ami olyan módon zsákmányolja ki az embereket, hogy a kétoldalú szerződések egyik végén lehetetlenné teszi a teljesítést, aztán pedig, hogy minden még nehezebb legyen büntet. Mindezt és minden mást pedig teszik azért, hogy az emberek teljesen kiszolgáltatott, tehetetlen, megfélemlített, gyáva birkákká legyenek. Ezen kívül plusz még azért, hogy ők maguk, a kormány, a hatalom emberei és kiszolgálóik, a törvényhozók, a saját hasznukra váló törvények segítségével a hatalmuk által még nagyobb hatalomra tegyenek szert, és a szegény tömegekkel szemben egyre gazdagabbak legyenek.

Hol van már itt az eszme, a hit, az idea, a politika, hol van már itt az, hogy párt, pártok, Fidesz, MSZP, LMP,  stb. Csak a hatalom van és pénz, és semmi más. A tömegek számára meg a nyomorúság. Mit válaszolna egy kormánypárti politikus, ha csak úgy hirtelen, kapásból megkérdeznék, hogy mi a Fidesz hitvallása, mik a párt ideái, mihez ragaszkodnak, vannak-e eszméik? Nem tudna válaszolni. Csak a hatalomhoz ragaszkodnak.

Soha ilyen népnyúzó, nyomorba döntő politika és gazdasági működés még nem volt ebben az országban, mint most. (lehet, hogy ideológiai szempontból az 50-es években elnyomás és diktatúra volt, de az emberek még a rákosi érában (ami tulajdonképpen szűken számítva 4 – 5 évig tartott, míg a munkanélküliség és a népnyúzás most 23 éve zajlik) is dolgoztak és fizetést kaptak, és addig lehetett nyújtózni, amíg a takaró ért, de azt ki lehetett számítani. Belefért a jövedelembe a rezsiköltség és az élelmezés, ruházkodás, az árak elviselhetőek voltak a bérekhez képest és nem volt ilyen tág a szociális olló.)

Érthetetlen paradoxon, összeférhetetlen dolog, felfoghatatlan, hogy jövedelem nélkül, hogy lehet egyre szaporodó terheket fizetni és viszont alapvető szolgáltatások nélkül, hogy lehet élni, munka nélkül, hogy lehet jövedelemhez jutni, és csak forog a mókuskerék, körbe - körbe.

Csak néhány gondolat és kérdés...

2013. márc. 19.

A mai vezérgondolatom vagy inkább kérdésem, hogy van e még lejjebb? Vagy másképp fogalmazva, mennyit bír ki egy ember? Meddig lehet eltűrni a végtelennek tűnő inflációt, az egyre lehetetlenebb életet és mindenféle hazugságokat?

Nagyanyám bölcs megállapítása szerint, amit elég gyakran megosztott velem, a mai konszolidált, modern eszközökkel felszerelt, kényelmes világunkban az embereknek fogalmunk sincs, hogy mennyi mindent kibír az ember. Aki még nem élt át háborút az sok mindent nem tud, nem tudja, mi mindenre rávisz a szükség, a kényszer, és bizonyos helyzetek. Biztos igaza volt. - akkor ezt még csak könnyedén legyintve gondoltam, ma már biztosan tudom.

Először frissen vett példa a hazugságról. A rendkívüli hó helyzetről hiába mesélnek szemtanúk és érintettek, akik szenvedő alanyként ott voltak és átélték a történteket, mégis kifogástalanul működik a kormány hivatalos- hazugság- propaganda- gépezete. Nem baj, ha nem igaz, sulykoljuk addig a hazugságot, míg végül sokan elhiszik. Működik, még csak véletlenül sem enged egy nyilatkozó sem, egy jottányit se a mentegetőző hazugságokból, van is foganatja, a vakhitűek lassan elhiszik, hogy a kavarodás és minden, ami történt a másik oldal rosszindulata és félrevezető magyarázata csupán.

Akkor meddig is lehet hazudni? A végtelenségig, amíg van, aki elhiszi.

A mennyit lehet kibírni kérdésre a mindennapi életből csak egy nagyon egyszerű példát veszek elő, azt hogy vagy 25 évig a panelban a meleg szoba csak egy gombnyomás vagy kattintás volt. Ma már a látszólag egyszerűbb vidéki körülmények között meg kell dolgozni érte. Először a helyére felrakni a hozatott fát, aztán naponta fát vágni, becipelni, a kandallót kihamuzni, a hamut kihordani, ügyesen megrakni a begyújtás előtt a kis kezdő tűzrakást és drukkolni, hogy ne legyen füst.

Gyerekkoromban ez ugyanígy működött, ahhoz a lakótelepi gázfűtés és távfűtés kényelmi előrelépés volt. Most a kicsi vidéki ház egyszerű fafűtése, meleget még ad, de kényelmi visszalépés. Ha tovább fűzöm a gondolatot, gyorsan odáig jutok, hogy a munkanélküliség miatti kevesebb jövedelem már ahhoz a további tényleges visszalépéshez vezet, hogy kevesebb pénzből kevesebb tüzelőt lehet venni, jobban kell spórolni a meglévő fával és soha többé nincs olyan meleg, mint a panelban volt, egy gombnyomásra. (Az már más kérdés, hogy azt is pont úgy nehezebb lenne fizetni a munkanélküliség miatt, hiszen ezért költöznek sokan vidékre.)

Ki lehet bírni? Ki. Nehezen, de igen. Tavaly azt mondtam, én még egy ilyen fázós telet nem bírok ki. És itt vagyok, kibírtam.

Egy dolgot, azt hiszem, tényleg nem tudnék elviselni, pedig már nagyon sok – sok családnak el kellett viselnie, azt hogy kikapcsolják a villanyt. Le se merem írni, hogy mi minden válna lehetetlenné elektromos áram nélkül, még olyasmi is, amire hirtelen nem is gondolnék.

Ki lehet bírni? Biztos, ahogy mások is kibírják, akiknek már nincs más választásuk.

A következő kérdés viszont az, vajon cél-e az, mondjuk a gazdasági szakemberek, az állam részéről, hogy kipróbálják, mennyien bírják még ki és meddig? Tényleg az egyetlen megoldás az állam költségvetési hibáinak folytonos javítgatására, hogy a lakosságot kell mindig jobban és jobban, újabb és újabb ötletekkel sanyargatni?

Nagyon úgy tűnik, nekik cél. Természetesen kormányfői, kormányzati, unortodox gazdasági miniszteri logikával végtelenül egyszerű, persze, hogy kibírjuk, muszáj nekünk mindent kibírni, bármit áthárítanak ránk, bármit megfizettetnek velünk, hát ki fogjuk bírni, ha beledöglünk, akkor is. Ennyi! (O.V. emlékezetes reagálása az élelmiszerek ÁFA emelésére: hát azt azonnal kifizetik)

És megint egy kis hazugság. Az égbekiáltó parasztvakítás, a rezsicsökkentés, amit oly lelkesen és hamis szájjal hangoztatnak a kedves kormánytagok, olyan szánalmas, átlátszó demagóg hazugság, hogy csoda, hogy állnak még a falak, ahol rendre erről beszélnek. Puszta szavazatszerzés! Ócska kampányfogás! Persze könnyen gondolják, hogy arra az álszent kérdésre: akar-e a kedves birka nép rezsicsökkentést, biztos lelkes, igen, akarunk! - válasz érkezik. Csak ez nem ilyen egyszerű, mert arról senki nem bizonyosodik meg, azt senki sem magyarázza el, hogy miből is áll össze és valójában mennyi is a rezsicsökkentés. Az emberek szeme előtt csak a csökkenés szó lebeg.

Szóval, az elején feltett kérdés változatlan, mit bírunk még ki? Egyénenként cél-e az, hogy kipróbáljuk, mennyi még az, amit el tudunk viselni? Mert el kell viselni, hónapról, hónapra egyre többet és ez nem mellébeszélés, ez valóság. Sajnos, én csak az élelmiszereken tudom lemérni. Hónapról hónapra több az olyan élelmiszer, amit azon az áron, ahová emelték az árát, már nem veszünk meg. Eleinte sajnáltam, mikor valami „kedvenc falatomról” le kellett mondanom, már csak megrántom a vállam, de azért ott motoszkál bennem a kérdés, meddig még, hol a határ? El kell jutni kenyérig és vízig, azért hogy "O.V. asztalán,húsvétkor kemencében sült bárány lehessen". (tavaly olvastam)

Tehát a kérdés még mindig az, mit bírunk még ki?

Ezt a kérdést, amikor az ember éppen rosszabb, türelmetlenebb, izgágább hangulatban van, újra és újra felteszi magának és természetesen úgy érzi, elég volt. Aztán lefekszik és másnap felkel és kibírja.

Akkor meddig is még?

Értük mondom, nem ellenük...

2013. febr. 17.

Mély megdöbbenéssel olvastam az Aktív Fiatalok Magyarországon (AFM) Kutató csoportnak a fiatalok pártszimpátiájával foglalkozó kutatásának azt az eredményét, hogy a Jobbiktámogatottsága jelentősen erősödött az utóbbi időben. A kutatást a felsőoktatásban tanuló fiatalok körében végezték, mintegy 1700 hallgató megkérdezésével.

Róna Dániel politológus, kutató szerint „a Jobbik támogatottsága négyszer-ötször magasabb a 18–29 éves korosztályban, mint a 60 év felettiek körében”. Hozzá kell azonban tenni, a hallgatók között nagyon erős a kiábrándultság a hagyományos pártokból és általában a politikából.” (Népszabadság)

Miért volt ez számomra annyira megdöbbentő? Talán azért, mert a saját fiatalságomra visszagondolva és általában a fiatalságra gondolva először mindig az jut eszembe, hogy a fiatalság tele van hévvel és lendülettel, a fiatalság előre tekint, rohanna szélsebesen a jövőbe, soha nem a múltba réved, hanem sürget, lázad.

A Jobbik gondolkodásmódja számomra semmiképpen nem haladó és nem előre tekintő a múlt úgynevezett hibáit kívánnák radikális eszközökkel, megfélemlítéssel, fenyegetésekkel látszólag korrigálni. Történelmi visszatekintéseik és példáik, példaképeik a történelem sötét, vészterhes, megszámlálhatatlan áldozattal járó korszakából valók.  A rasszizmus, az antiszemitizmus csíráit próbálják újra elültetni a lelkekbe. Ez semmiképpen nem előre mutató, nem jövőkép.

Sosem fogunk eljutni odáig, hogy a történelmet pusztán történelemként kezeljük? A történelem megtörtént események sorozata, amiket visszacsinálni már nem lehet, nem szabad, értelmetlen, túlhaladott. Természetesen minden kor eseményekre másképpen gondolkodó emberek, másképpen tekintenek, ami egyiknek dicsőség, a másiknak talán szomorúság, de ezt el kell fogadni, ez a tényeken nem változtat. Nem szabad a történelmet az aktuális politika számára hasznos módon hamisítani. Rendkívül érdekes és izgalmas tudomány a történelmi múltban kutatgatni és válaszokat kapni újabb és újabb rejtélyekre. Okulni és tanulni is lehet a történelemből, egyetlen dolgot nem szabad, behozni a történelmet a napi politikába, illetve a napi politikát a történelem segítségével értelmezni. Ami megtörtént az már a múlt, most a jelen számít és a jelen küzdelmeivel jövőt építünk. Nem kell mindig a múltra hivatkozni, senkire és semmire. A modern ember nem a nemzeti érzésbe, önző módon bezárkózó ember, hanem a világra nyitott, magát bárhol feltaláló, igazi kozmopolita. A modern fiatal akkor szereti igazán a hazáját, amikor hazaszeretetével  együtt elfogadja a széles világot, a fejlődést, az Uniót, a nemzetköziséget is.

Ezért nem értem miért népszerű a Jobbik a fiatalok körében.

A kutató szerint kijelenthető, hogy a Jobbik támogatói nem a legszegényebb diákok közül kerülnek ki. A kutatás nem igazolta, hogy a szimpátia erősödése összefüggene a gazdasági válsággal. „– Nem állítom ennek ellenkezőjét sem, vagyis nyilván valamekkora szerepe van a bizonytalan jövőnek. Az értékpreferenciák és az ideológiák többet magyaráznak – fogalmaz, utalva arra, hogy az elit- és rendszerellenesség lehet a döntő motiváció.”

A kutatás szerint a fiatalok demokrácia iránti elkötelezettsége jelentősen megingott az utóbbi években, a négy éve készült Ifjúság2008 eredményeivel összehasonlítva. Azzal az állítással, hogy „bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint egy demokrácia”, a hallgatók 33 százaléka értett most egyet, míg 2008-ban csak 18 százalék. Nem meglepő: a Jobbik-szavazók 52 százaléka szerint a diktatúra bizonyos helyzetekben jobb lehet a demokráciánál.

A kutató azt mondja, a cigányellenesség önmagában még nem elégséges ahhoz, hogy valakiből Jobbik-szavazó legyen – noha kétség kívül jellemző szinte az összes radikális fiatalra… a Jobbik népszerűségének megugrása mögött egyértelműen szubkulturális összefüggés van. Ez magyarázza azt is, hogy a 18–21 évesek között kiugróan magas a párt támogatottsága.

– Több a szabadidejük, jóval kisebb arányban tartoznak közösségekhez, és ezt az űrt a Jobbik nagyon jól kihasználja. A radikális párt ugyanis fórumokat, tüntetéseket szervez, ifjúsági táborokat működtet, kedvenc témáiban, például Trianonnal kapcsolatban úgynevezett szakmai estéket tart. És akkor még ott vannak a nemzeti rockot játszó zenekarok, amelyek koncertjein a Jobbik nagyon gyakran jelen van, például szórólapot oszt. A barátok elhívják, bevonják egymást. Természetesen hatása van az internetnek is. Amikor a kedvenc internetes oldalra kérdeztünk rá, a radikális fiatalok közül legtöbben a Kuruc.info-t nevezték meg, mert úgy vélik, „itt írják meg az igazat”. Ez a portál nagyon fontos információforrásuk.(Népszabadság)

Itt rátapintott a kutató fontos kérdésekre, amit a Jobbik csinál, előadások, rendezvények, koncertek, na, ez a demagógia, az agymosás és a fiatalok fogékonyak, lelkesíthetők, felhevíthetők, félrevezethetők.

Teljesen mindegy, hogy a korábbi rendszer fiatalokat összefogó melyik csoportosulását veszem példának, de lefoglalták a fiatalokat. Lefoglalták és nemcsak ideológiát tömtek a fejükbe, hanem bizonyos „felügyelet” alatt szórakoztak. Együtt buliztak, táncoltak, kirándultak, táboroztak, nyaraltak a fiatalok és tele voltak élményekkel. Aki volt a rendszerváltás előtt, még fiatal korában ilyen eseményen, emlékezhet, hogy alig vártuk, hogy véget érjen a hivatalos rész, valahogy kibírtuk, aztán jött a szórakozás és megmaradtak az élmények. A mai fiatalok nem tudják, hogy szabadidejükben mit csináljanak, hol jöjjenek össze, hol érezzék magukat jól, ráadásul olcsón. Így aztán könnyű hatást gyakorolni rájuk, agymosni őket.

Ehhez adódik a szülők, családok apolitikussága, vagyis a politikától való távolságtartás miatt hiányos a fiatalok szocializációja. (Népszabadság) Ehhez még én hozzávenném az oktatási rendszer teljes összekuszálását . Megengedett, hogy az iskolákban szélsőséges nézeteket valló történelemtanárok a gyerekeknek történelmet taníthassanak, magyarázhassanak.

Csak elgondolkoztam ezzel az írással, hogy mi történik a fiatalokkal és úgy érzem, hogy ez nem jó irány, így menni a jövő felé.

A fejlődés...

2013. máj. 30.

Magyarország jobban teljesít! - ez most a fideszes szajkómadár új szlogenje. Miután Magyarország kikerült a túlzott deficit eljárás fenyegetettsége alól boldogan hangoztatják vezetőink ezt a mondatot, ahol csak tehetik és büszkén verik a mellüket hozzá, hogy ez mekkora eredmény.

Egy dolgot felejt el mindenki hozzátenni és végiggondolni, hogy ennek az eredménynek, nemzeti büszkeségnek az ára legalább 4millió ember nyomora és még egyre tovább és roham léptekkel fokozódó nyomorúsága.

Hogyan inflálódik az életünk? Érdemes a dátumokra is figyelni.

Nincs szükségem tudományos értekezésekre vagy hivatalos statisztikai adatokra csak néha olvasgatom a régi írásaimat és ebből is világosan le tudom vonni a következtetéseimet. Egy egészen apró történeten is egyszerűen mérhető a változás.

2011. szeptember 19. Hétfő

Krumpli parti

Ma egy egészen egyszerű ebédet találtunk ki magunknak. Rántott levest, baconba tekert virslit grillezve, sült krumplival, vegyes friss salátával.

A férjem hámozta a krumplit, én csináltam a többit és nagyon gyorsan elkészültünk. A krumplit már szinte elfelejtett módon csak úgy lábasban sütöttem, mert az olajsütőben már olajat kéne cserélni, az meg elég nagy költség, macera, rákészülés. Nekem.

Jóízűen falatoztunk, mikor mondtam a férjemnek: - "Mit gondolsz, ez nem egy gyors éttermi kaja, legfeljebb kicsit háziasan"? Nevetett, aztán ettünk tovább.

Nekem egy kedves régi történet jutott eszembe, az úgynevezett krumpli partik, így neveztük a barátnőmmel a fiaink kedvenc közös vacsoráit.

1985. környékén járunk.

A rendszeres krumplipartizás még azokban az időkben játszódik, amikor nem volt minden háztartásban olajsütő, akkor még nem volt természetes, hogy a szupermarketek műszaki részlegeinek polcain legalább 5 féle márkájú olajsütő sorakozott. Voltak-e már "Mekik", arra nem emlékszem, de azt tudom, hogy mindenki dolgozott, keresett.

Szóval, a munkahelyemre járó pilóták egyikével egy kis DM-ért (mint mások is) karácsonyra hozattam magamnak egy olajsütőt. Még kezdetleges készülék volt, nem volt kivehető tartálya, nehezebb volt tisztítani, de nagy élmény volt akkor egy fritőz, ahogy mi hívtuk.

Csak krumplit kellett hámozni és karikázni, kockázni vagy hasábra aprítani, és megsütni a masinában. Mellé meg nem kellett más mint só, mustár és ketchup.

A fiúk 8 - 10 évesek lehettek, akkora volt a kapacitásuk, hogy nem akármilyen mennyiségben, alig győztük ketten gyártani az alapanyagot, vagyis krumplit hámozni, darabolni és a készterméket, az aranyló sült krumplihalmokat tányérra porciózni.

Nem kellett ahhoz se flekken, se sült virsli, se sült csirke, csak üresen két pofára tömték magukba a "csemegét". Szájuk, kezük fénylett az olajtól, de olyan jóízűen ettek, (két elég rossz evő, finnyás gyerek) hogy öröm volt nézni. A szemük pedig fénylett a jó érzéstől és az izgalomtól, hogy ez most valami különleges dolog.

Hát ez jutott eszembe ebédelés közben.

Most pedig, a régi írást olvasva hirtelen azt vettem észre mi minden változott.

Az egykori "átkosban", ahogy nevezni szokták, elvált anyukaként, egyedül élve is, a megtakarított pénzemből, akár külföldről is hozathattam valamit, amire nagyon vágytam. (figyelem, megtakarított pénz, 1985.)

Korábban (2004-2006 körül) mikor még a férjemmel ketten kerestünk, ha elromlott egy háztartási gép, akkor elmentünk valamelyik nagy áruházlánchoz, vagy legfeljebb kivártunk egy akciót és vettünk egy másik gépet, mondjuk ez esetben olajsütőt.

2011-ben már gondot okozott csak úgy hirtelen 3 l olaj cseréje, de még volt virsli, bacon, és friss saláta.

Ma már az egyszerű gyors ebéd (nem sokkal a hó vége előtt) úgy néz ki, hogy sült krumpli, lábosban sütve, (virsli és bacon nélkül) mustárral vagy kecsöppel. (csak egy példa nagyjából egy éve ugyanolyan mennyiségű és márkájú bacon 180,-Ft volt, most 380,-Ft, megvehetném, de ennyiért már nem veszem meg)

Micsoda fejlődés! (viszont nincs túlzott deficit eljárás)

Régen - persze kizárólag egykori saját családom életéből véve a példát - az ember születésétől haláláig  bejárt egy pályát, egy egyenletes életpályát. Felnőtt, különösebb szenvedés és nehézség nélkül, tanult, gond nélkül, választott egy pályát és szorgalmasan dolgozott, haladt előre, (aki tudott közben esetleg feljebb jutott, előrébb lépett) élete derekán, hivatásának csúcsán egy elégedett tempóban, egy megfelelő színvonalat tartott, stagnált, élte az életét, aztán elérte a nyugdíj korhatárt, nyugdíjba ment és a habitusához mérten kicsit visszavett a tempóból, a tevékenységeiből, vagy másra koncentrált, (unoka) kicsit szerényebben és lassabban, de egyenletesen élt tovább, szintén biztonságosan, a saját színvonalát tartva egy új életformában. De mindettől, az idősebb kor eljöttével, élete alkonyán még nem szenvedett, nem kellett szégyenkeznie, nyomorognia, nem lett egy élet munkája után koldus.

Ma nincs az életünknek egy egészséges, tervezhető íve, bárkinek az élete bárhol hirtelen megrekedhet és összeomolhat,  legyen az akár fiatal, akár öreg. Ha fiatal, mondjuk nem tanulhat tovább a tervei szerint, ha pályakezdő, ki tudja lesz e munkája, ha aktív korú, bármikor elvesztheti a munkáját, ha "öregszik" és nyugdíj előtt áll, még nem is sejti, hogy vajon eléri-e a korhatárt és lesz-e nyugdíj egyáltalán.

Nekem ne mondja senki, hogy évről évre jobban élünk, hogy a kormány sikeres, halad előre, és hogy minden rendben van így! Én csak a saját életemet követve látom, és ez csak egy család, és csak egy apró kis epizódot választottam, hogy évről évre, hónapról hónapra, (sőt az élelmiszerárakat tekintve) hétről hétre, akár napról napra nehezebb lesz minden és bizony rosszabbul élünk.

Anyának lenni...

2013. ápr. 7.

Egy újságcikket olvasva, arról jutottak eszembe a gyerekvállalással kapcsolatos gondolataim.

Számomra a kormány részéről elhangzó felszólítás, hogy a nők szüljenek, nem felszólítás.

Nem felszólítás, nem szívbe markoló, nem sértő, egészen másképp gondolom, ilyen felszólítás nem létezik, nem létezhet, ilyen felszólítást senki nem tehet, ez számomra nem létezik, el se olvasom, meg se látom és meg se hallom.

A „felszólítás”, ha annak lehet egyáltalán nevezni csak belülről jöhet. A nő, az asszony, a leendő anya lelkének legbelső zugából. Ez nem felszólítás, ez egy megnevezhetetlen valami, egy késztetés, egy érzés. A gyerekvállalás valami olyasmi, amikor két egymást szerető ember kimondott szavak nélkül is egyet szeretne, gyereket, utódot, közös örömöt, kibővített boldogságot.

Az a témának már egy nem kevéssé fontos mellékszála, hogy főleg a mai gazdaságilag nyomorult világban egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hogy a gyerek milyen körülmények közé érkezik. Ez a tény viszont semmit nem változtat azon, hogy a gyerekvállalásnak nem külső felszólításra kell történnie. MAGÁNÜGY! Belső kényszer, két ember közös döntése és kívánsága, az anyáé és az apáé.

Biztos nagyon szerencsés vagyok, egészséges és jó gyerekeim vannak, mert hiába töröm a fejem az anyaság kérdésében se jót, se rosszat, se pro, se kontra nem őriz az emlékezetem extra kiemelkedő módon.

Hogy is értem ezt? Anyának lenni a legtermészetesebb dolog a világon, természetesen jó dolog! Boldogság? Hát persze, hogy az, hiszen vágytam, vágytunk rá!

A kilenc hónap nem volt se csodálatos, se elviselhetetlen, nem volt leányálom, ha azt kéne mondanom életem legszebb időszaka volt, nem mondanék igazat. Persze, hogy vártam a gyerekeimet, nagyon vártam, ez volt benne a szép, a többi nem.

A kórházi körülményeket, az ott töltött időt, a szülés körüli bonyodalmakat, orvosok, nővérek viselkedését, zsúfoltságot és mindazt, amire panaszkodni szoktak a nők, én nem éreztem olyan szörnyűnek. Biztos ebben is szerencsém volt.

Fáradtságot, kiégettséget , és zárkózottságot nem éreztem az anyaság első hónapjaiban sem és később sem, mert örültem   a gyereknek, a másfajta életnek, az új örömöknek, lefoglalt az egész vele kiegészült új élet és boldog voltam benne. Sosem éreztem azt sem, hogy mint nő nem tudok többé magamra időt fordítani vagy egyedül elmélkedni, már csak azért sem, mert a gyerek életében is volt rendszer. Neki is szüksége volt pihenőre, az az idő pedig ott volt nekem magamnak, vagy bármi másra, másnak.

Persze hogy volt betegség, nyűgös, lázas gyerek, virrasztás, izgalom, otthoni rumli, átmeneti kis nehézségek, óvoda, iskola, de sosem éreztem nyűgnek, valahogy természetes volt. Bármilyen gyerekeimet érintő kisgyermekkori dologra emlékszem, kedves emlékként jön elő.

Lehet, ezt nem illik bevallani, de azt sem éreztem soha, hogy első a gyerek. Szerintem a szereteten alapuló családi viszonyokban nincsenek sorszámok, nincs sorrend, minden érzésnek és fontosságnak egyszerre és együtt van közös helye. Mindenkit másképp, másféle érzéssel szeretünk, a maga nemében mindenki első és nincs sorrend. A gyakorlat természetesen más, a hétköznapi dolgokat megtenni és szeretni teljesen más dolog. Attól mert gyerekeim születtek és imádom őket, az anyaság mellett  mindig feleség, nő, szerető, gyermek és barát is maradtam egyszerre.

Hozzám forduló fiatal nőismerős kérdésére, hogy vállaljon-e gyereket, én azt tudnám válaszolni csak, hogy ezt én nem tudom megmondani, neki kell tudni, neki kell érezni, hogy szeretne-e gyermeket, mert ez egy belső késztetés, csak ő tud a kérdésre válaszolni.

Anyának lenni nagyon jó dolog, anyának lenni boldogság, anyának lenni egyszerűen TERMÉSZETES!

"Szép szó..."

2013. febr. 11.

Olvasgattam, szokás szerint a hétvégén a  - Népszava  -  Kultúra  - Szép Szó -  mellékletet és találtam valami fontosat. Nyolc sort, Görgey Gábor írásának nyolc sorát többször is végig olvastam és rájöttem mi hiányzik nekem ebből a mai világunkból, a felgyorsult és eldurvult világunkból. Ezt a valamit még gyerekkoromban megtapasztalhattam, a szüleim és a nagyszüleim közvetítésével, és némi ízelítőt is kaphattam belőle.

Íme a számomra nagyon mélyen szántó nyolc sor:

„Úgy rémlik, itthon az eredeti tőkefelhalmozás útja és módja nem sokat változott a vadkapitalista ősállapot kora óta, ahogy azt Madách a londoni színben oly brutálisan ábrázolta. Igen, túl hosszú volt a kollektív közjáték, túl sok nemzedék ment el és jött azóta, megszakadt minden tradíció, írmagja se maradt a polgári tapasztalatvilágnak. Mely szerint például az üzleti életben sem érdemes a kelleténél gyorsabban, kapkodva építkezni, mert aszolidság kötőanyaga nélkül előbb-utóbb minden összeomlik. Arról a polgári tapasztalatról nem is beszélve, mely szerint a morálnak, az erkölcsi tőkének bár lassú mozgású, de erőteljes hozama van. És a szociális érzéketlenség végső soron nagyon rossz befektetés.„ /Korunk bolsevikja - Görgey Gábor/

Aki akarja az minden további bővítés és elmélkedés nélkül hajszálpontosan érzékelni tudja és érti, hogy mire gondolok.

Az, hogy hazánkban négy vagy nyolc évenként vetésforgóban váltogatják egymást a különböző nézeteket valló csoportosulások által alakított kormányok és ebből a mókuskerékből nagyon nehéz kiszállni, önálló irányt, más utat találni, teljesen nyilvánvaló. Az is ugyanennyire világos, hogy minden kormány húzza maga után a meggazdagodni vágyó uszályt, a saját úgynevezett politikai elitjét. A hatalomban töltött évek száma pedig pontosan elég arra, hogy a többet szerezni és még annál is többet szerezni - amíg a fennálló hatalom segítségével csak lehet - vágy mindig könnyedén teljesül. A „ kaparj kurta, neked is jut” elve egy bizonyos szintig remekül működik. Az pedig, hogy e közben mivé válik a körülöttünk lévő világ, bizony keveseket érdekel.

Nem a politikáról, a hatalomért folyó harcról és annak az eszközeiről szeretnék szólni, hanem arról, hogy közben észrevétlenül mivé válhat az ember maga. Hová tűnik az emberség? Mivé lesznek a pozitív emberi tulajdonságok? Hogyan válunk a körülöttünk kavargó kaotikus közhangulat hatására olyanná, amilyenek - ha kicsit gondolkozunk rajta - nem szeretnénk lenni.

Barátságok, szomszédságok, családi kapcsolatok merevülnek, töredeznek össze a kényszerű megmérettetések súlya alatt. Olyan értékek válnak semmivé, amik mellett könnyebb volt békés társnak, jó barátnak, jó havernak maradni. Értelmetlen és értéktelen, ideig óráig érvényes gondolatok és meghatározások miatt válnak a szeretet kötelékei lazává és válnak bármikor, egyik pillanatról a másikra érthetetlen, felfoghatatlan gyűlöletté.

Naponta szembesülhetünk olyan példákkal, hogy az egykor kedves, mosolygós ismerős gondterhelt, morózus, magába forduló, kiállhatatlan emberré válik. Az emberek, a családok  a saját gondjaikkal, bajaikkal egyedül maradnak, elszigetelődnek, és természetesen egyedül sokkal nehezebben boldogulnak. A miért mindenkinél más. Sokan talán szégyellik a megváltozott életüket, a szegénységet, a munkanélküliséget, mások talán - ha még nem is szégyellnék - már pont e miatt nem tudnak mozdulni, sokan a jobb vagy szerényebb lehetőségek reményében, hátrahagyva korábbi életüket, máshová költöznek, Akik még őrizni próbálják lehetőségeiket, azok is bezáródnak, behúzódnak a saját világukba. Számtalan variánsa létezik még az egyre nyomasztóbb elidegenedésnek. Az "oszd meg és uralkodj" elve alapján kiválóan működik az elszigetelődés, az elidegenedés elősegítése, a széthúzás ösztönzése. Maradjon csak képletesen mindenki egyedül, mert együtt könnyebb, mert az összefogás erősítene. Ezt az erősítő érzést képtelen lassan felismerni úgy a magánember a saját életében, mint az emberek sokasága a közéletben.

Itt jön a képbe a szerintem figyelemre méltó ok, az a súlyos mondat, amire nagyon kéne figyelni és nagyon fontos lenne:

„Arról a polgári tapasztalatról nem is beszélve, mely szerint a morálnak, az erkölcsi tőkének bár lassú mozgású, de erőteljes hozama van. És a szociális érzéketlenség végső soron nagyon rossz befektetés.”

A jelen magyar társadalma szeretné teljesen kiiktatni az életünkből a tapasztalatokat, azokat a tapasztalatokat, amikre az újdonságokat lehet, mint szilárd alapra ráépíteni és azokat a tapasztalatokat, amikre bármikor hivatkozni lehet. A tapasztalatok száműzésével pedig, egyúttal száműz egy egész generációt, akik még nagyon sokat tudnának segíteni. Innen pedig már csak egy apró lépés a szociális érzékenység teljes hiánya. Ember alkotta társadalomban, ember alkotta körülmények között nem lehet szociális érzékenység nélkül élni. Nem lehet nem észrevenni a másikat, a másik baját, mert ki, tudja, mindenkinek szüksége lehet egyszer arra, hogy Őt is észrevegyék, neki is segítsenek.

A politika, a hétköznapi élet nehézségei, a mindennapiért folyó küzdelem annyira elfoglalja az emberek testi, lelki, szellemi kapacitásait, hogy az már lassan az alapvető emberi kapcsolatok rovására megy. Csak egyetlen példát kiragadva, a fiatalokét, és ez a legszomorúbb: nem költözünk össze, nem házasodunk, nem vállalunk gyereket, mert nehéz az élet és nincsenek meg a megfelelő feltételek.

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

/Nagy László/