A mai vezérgondolatom vagy inkább kérdésem, hogy van e még lejjebb? Vagy másképp fogalmazva, mennyit bír ki egy ember? Meddig lehet eltűrni a végtelennek tűnő inflációt, az egyre lehetetlenebb életet és mindenféle hazugságokat?
Nagyanyám bölcs megállapítása szerint, amit elég gyakran megosztott velem, a mai konszolidált, modern eszközökkel felszerelt, kényelmes világunkban az embereknek fogalmunk sincs, hogy mennyi mindent kibír az ember. Aki még nem élt át háborút az sok mindent nem tud, nem tudja, mi mindenre rávisz a szükség, a kényszer, és bizonyos helyzetek. Biztos igaza volt. - akkor ezt még csak könnyedén legyintve gondoltam, ma már biztosan tudom.
Először frissen vett példa a hazugságról. A rendkívüli hó helyzetről hiába mesélnek szemtanúk és érintettek, akik szenvedő alanyként ott voltak és átélték a történteket, mégis kifogástalanul működik a kormány hivatalos- hazugság- propaganda- gépezete. Nem baj, ha nem igaz, sulykoljuk addig a hazugságot, míg végül sokan elhiszik. Működik, még csak véletlenül sem enged egy nyilatkozó sem, egy jottányit se a mentegetőző hazugságokból, van is foganatja, a vakhitűek lassan elhiszik, hogy a kavarodás és minden, ami történt a másik oldal rosszindulata és félrevezető magyarázata csupán.
Akkor meddig is lehet hazudni? A végtelenségig, amíg van, aki elhiszi.
A mennyit lehet kibírni kérdésre a mindennapi életből csak egy nagyon egyszerű példát veszek elő, azt hogy vagy 25 évig a panelban a meleg szoba csak egy gombnyomás vagy kattintás volt. Ma már a látszólag egyszerűbb vidéki körülmények között meg kell dolgozni érte. Először a helyére felrakni a hozatott fát, aztán naponta fát vágni, becipelni, a kandallót kihamuzni, a hamut kihordani, ügyesen megrakni a begyújtás előtt a kis kezdő tűzrakást és drukkolni, hogy ne legyen füst.
Gyerekkoromban ez ugyanígy működött, ahhoz a lakótelepi gázfűtés és távfűtés kényelmi előrelépés volt. Most a kicsi vidéki ház egyszerű fafűtése, meleget még ad, de kényelmi visszalépés. Ha tovább fűzöm a gondolatot, gyorsan odáig jutok, hogy a munkanélküliség miatti kevesebb jövedelem már ahhoz a további tényleges visszalépéshez vezet, hogy kevesebb pénzből kevesebb tüzelőt lehet venni, jobban kell spórolni a meglévő fával és soha többé nincs olyan meleg, mint a panelban volt, egy gombnyomásra. (Az már más kérdés, hogy azt is pont úgy nehezebb lenne fizetni a munkanélküliség miatt, hiszen ezért költöznek sokan vidékre.)
Ki lehet bírni? Ki. Nehezen, de igen. Tavaly azt mondtam, én még egy ilyen fázós telet nem bírok ki. És itt vagyok, kibírtam.
Egy dolgot, azt hiszem, tényleg nem tudnék elviselni, pedig már nagyon sok – sok családnak el kellett viselnie, azt hogy kikapcsolják a villanyt. Le se merem írni, hogy mi minden válna lehetetlenné elektromos áram nélkül, még olyasmi is, amire hirtelen nem is gondolnék.
Ki lehet bírni? Biztos, ahogy mások is kibírják, akiknek már nincs más választásuk.
A következő kérdés viszont az, vajon cél-e az, mondjuk a gazdasági szakemberek, az állam részéről, hogy kipróbálják, mennyien bírják még ki és meddig? Tényleg az egyetlen megoldás az állam költségvetési hibáinak folytonos javítgatására, hogy a lakosságot kell mindig jobban és jobban, újabb és újabb ötletekkel sanyargatni?
Nagyon úgy tűnik, nekik cél. Természetesen kormányfői, kormányzati, unortodox gazdasági miniszteri logikával végtelenül egyszerű, persze, hogy kibírjuk, muszáj nekünk mindent kibírni, bármit áthárítanak ránk, bármit megfizettetnek velünk, hát ki fogjuk bírni, ha beledöglünk, akkor is. Ennyi! (O.V. emlékezetes reagálása az élelmiszerek ÁFA emelésére: hát azt azonnal kifizetik)
És megint egy kis hazugság. Az égbekiáltó parasztvakítás, a rezsicsökkentés, amit oly lelkesen és hamis szájjal hangoztatnak a kedves kormánytagok, olyan szánalmas, átlátszó demagóg hazugság, hogy csoda, hogy állnak még a falak, ahol rendre erről beszélnek. Puszta szavazatszerzés! Ócska kampányfogás! Persze könnyen gondolják, hogy arra az álszent kérdésre: akar-e a kedves birka nép rezsicsökkentést, biztos lelkes, igen, akarunk! - válasz érkezik. Csak ez nem ilyen egyszerű, mert arról senki nem bizonyosodik meg, azt senki sem magyarázza el, hogy miből is áll össze és valójában mennyi is a rezsicsökkentés. Az emberek szeme előtt csak a csökkenés szó lebeg.
Szóval, az elején feltett kérdés változatlan, mit bírunk még ki? Egyénenként cél-e az, hogy kipróbáljuk, mennyi még az, amit el tudunk viselni? Mert el kell viselni, hónapról, hónapra egyre többet és ez nem mellébeszélés, ez valóság. Sajnos, én csak az élelmiszereken tudom lemérni. Hónapról hónapra több az olyan élelmiszer, amit azon az áron, ahová emelték az árát, már nem veszünk meg. Eleinte sajnáltam, mikor valami „kedvenc falatomról” le kellett mondanom, már csak megrántom a vállam, de azért ott motoszkál bennem a kérdés, meddig még, hol a határ? El kell jutni kenyérig és vízig, azért hogy "O.V. asztalán,húsvétkor kemencében sült bárány lehessen". (tavaly olvastam)
Tehát a kérdés még mindig az, mit bírunk még ki?
Ezt a kérdést, amikor az ember éppen rosszabb, türelmetlenebb, izgágább hangulatban van, újra és újra felteszi magának és természetesen úgy érzi, elég volt. Aztán lefekszik és másnap felkel és kibírja.
Akkor meddig is még?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése